Varró Dani: az ifjú szőrös poéta még az ELTE padjait koptatja, de máris két kötettel bír. A Bögre azúr helyes kis rímeseit sokan bírálták túlzott könnyedségük miatt, ám eredeti, pajkos stílusuknál fogva nem árt helyet szorítani nekik a polcon. A Túl a Maszat-hegyen cimkéjű nagyszabású gyermekeposz viszont számomra kizárólag a változatos rímtechnika és az irodalmi ide-, oda- (félre) utalgatások mián volt élvezhető - ilyen gagyi történetet émmég háromévesen sem nyeltem volna le. Figyelemre méltóak viszont a költőtársak és elődök stílusparódiáját alkotó, már ciklussá dagadt Boci-dalok.

Általános vélemény: nem kell azért baszogatni valakit, mert huszonévesen még nem izgatják a nagy témák és a komoly stílus. Könnyedsége, olvashatósága szinte kuriózum manapság, költői mesterségét ismeri és jól gyakorolja, de kár ráhúzni a "gyerekíró" babaruhát, mert stílusa, tudása nem erre való. Ez a téves szerep a Maszat-hegyben meg is bosszúlja magát: a kötet önálló dalocskái, egyes részletei kiválóak, ám hibádzik az összhatás, a történet, számomra fércmű. Verseket, Dani, ne Toldit meg Anyegint!!

Orbán János Dénes: erdélyi "transzközép" pötty az irodalmi térképen, erőteljes szexcentrizmussal, vulgaritással, némi humorérzékkel, és a boldoguláshoz elég nagy arccal. Anna egy pesti bárban című gyűjteményes verseskötete a fenti témakörökön kívül költőelődei munkáit is boncolgatja, újraértelmezi, átírja, a Teakönyv pedig eddig kiadatlan írások, kritikák, novellák, versek salátája. Színvonalban ugyan alulmúlja az Annát, de tartalmaz értékelhető részeket, ha kézbe veszed, rájössz, melyek azok. (Az aligkrapek, pl.) Említendő még a Vajda Albert csütörtököt mond címen futó prózakötet is, melynek írásai közül számomra egyedül a Csáth Géza-paródia volt olvasható. (Vannak még munkái, de én ezeket olvastam.)

Általános vélemény: színvonalas költő, helyenként nagyot villantó, de középszerű prózaíró, egyedien nagypofájú, szórakoztató kritikus, ám munkái változó színvonalúak, sokszor hiányzik a kívánt mélység, minőség. Egyénisége számomra meggyőzőbb, mint munkásságának eddigi egésze.

Szécsi Noémi: a hölgy szép, fiatal, és máris anyuka  - ezt bizonyítandó már kiadta második kötetét, A kismama naplóját, melyet a témától való viszolygásom folytán nem olvastam, így nem számolhatok be róla, szemben a Finnugor vámpírral, melyet legalább ötször nyálaztam végig, és mindannyiszor beteges röhögésre késztetett. Ebben az események Volt Amper Jerne, a kezdő vámpír körül bonyolódnak, kinek neve mellett legfőbb problémája, hogy még él, és képtelen megbarátkozni a vérivás gondolatával. Ezzel kapcsolatos frusztrációit fokozza szadista hajlamokkal bíró nagymamája, aki 235 év előnnyel rendelkezik az említett területen, és mesterségét élvezettel gyakorolja éjszakánként. Kettejük kapcsolata kissé viharosnak mondható (talán a táplálkozásukban mutatkozó nagyfokú ellentétek miatt?); és annak ellenére, hogy Jerne egy idő után a vámpírléttel, mi több, a vérivással a is behatóbban megismerkedik, nem enyhül a a köztük feszülő kölcsönös ellenszenv, és ennek, különös módon, a nagyi issza meg a levét. 

Általános vélemény: kitűnő első kötet, és furcsamód, bár még nem olvastam eleget a végleges véleményhez, Szécsi az az író(nő!) kinek stílusát a legközelebb érzem a magaméhoz. Ígéretes, erős kezdet, várom az anyaság problémáit kerülő továbbiakat.

Cserna-Szabó András: nos, Cserna testvérrel vagyok a legellentmondásosabb viszonyban az ifjoncok közül. Munkái olyannyira változó színvonalúak, hogy bár már három kötete jelent meg, nem tudom hová tenni a tagot. Stílusának jellegzetességei már az első kötetben megmutatkoznak: a vulgáris, obszcén kifejezések, fantasztikus elemek, néha igénytelenségig fokozódó vécéhumor, és a helyenként túlzásba vitt szexualitás. Mindezek ellenére ifjonti lendülete, könnyed narrációja, életszagú, züllött, itt-ott abnormális hősei, ötletes kifejezései és abszurdan humoros fantáziája képes kiemelkedő színvonalú írásokat gyümölcsözni. Első két kötete (Fél négy, Fél hét) tehát "csernássága" ellenére bőven tartalmaz még melléfogásokat, melyek pályakezdőnél még elfogadhatóak, bár fejletlen kritikai érzékről árulkodnak, a Félelem és reszketés Nagyhályogon viszont nagyon vagány kis munka: ez már igazi csemege, sallangoktól mentes, színvonala jóval az első kettő felett mozog, tehát mindenképp ajánlott kézbevétele. Az ÉS-ben közölt "Apám hasa"-novellái között is akad kiemelkedő. Aggodalomra csak friss(?) ÉS-novellái adnak okot: ezek ismét olyan régi bakikat, kiegyensúlyozatlanságot idéznek, melyeket egy háromkötetesnek már nem szabadna elkövetni.

Általános vélemény: ízes, akár egy jó gulyás, de helyenként kimarad a hús és sok a zöldség. Több önkritika (vagy jobb kritikus), biztosabb egyensúlyérzék, kevesebb vulgaritás, hangsúlyosabb cselekmény, és némi elmélyülés hasznára válna doktor Csernának, és akkor semmi akadálya, hogy taroljon a pályán.

Kiss László: a doktorandusz tanárúr első (és eddig egyetlen) Szindbád nem haza megy című novelláskötete, mint a címéről is ordít, a Krúdy és Márai bácsi által koptatott ösvényen sündörög, nem is akárhogyan - rendesen hazavágja a cicaszemű kisleányok csavargó ködlovagját. Kenderszagú mélázgatás, suttogó bazmegek, halpikkelycsillogás és némi keserédes romantika párolog a lapokról, melyeken bölcs hajósunk vitorlázik aktuális Kamillája, varrónője, Erzsije, egyszóval aznap esti szíve hölgye felé. A hagyományoknak megfelelően sok nő, még több dugás jellemzi a kötetet, ám ott kavarog az orrot csiklandozó Krúdy-Márai-illat is, erőteljes Kiss Laci-aromával.

Általános vélemény: elfogultságomból adódóan óvatos vagyok, amit helyesnek alítok eddig: jobbára nagyon szép, meggyőző nyelvű szövegek alkotják a kötetet, bár a színvonalat lefelé húzzák a helyenként Csernát idéző vulgáris melléfogások.